Sziasztok! A korábbi bejegyzésben beszámoltam nektek Riri Coachella-s látogatásáról. most ezt folytatnám, ugyanis még több fotó látott napvilágot az említett napról. Szombaton a fesztiválon tett látogatás után hivatalos volt az after buliba, amit a Revolve rendezett és ide úgyszintén gyermekének édesapjával, ASAP Rocky-val ment és a képek láttán nagyon jól érezte magát. Összesen 45 fotó látott napvilágot. Másnap, azaz vasárnap is lenézett a fesztiválra, ezúttal kifejezetten Doja Cat showját nézte meg, erről pedig további 9 képet találtok. Aki követi Rih-t az tudja, hogy 2014-ben vált a Puma nagykövetévé és egészen 2017-től 2023. szeptemberéig nem kaptunk új kollekciót. Szerencsére viszont azóta most jelent meg a 2. újabb közreműködés, ami a ‘Creeper Phatty Earth Tone’ nevet kapta és már meg is rendelhetőek a cipők. 4 színben érhető el felnőtt és gyerek méretekben is, illetve uniszexek, így bátran viselheti férfi és nő is. A felnőtt méret ára 55.000 forintba kerül, nem a legolcsóbb kategória, de elég jól néznek ki, hétköznapra simán hordható. Akit érdekel, az itt elő tudja rendelni és ma kaptunk hozzá 2 promó képet, csekkoljátok! | ||